iDrinks

Az ital-ajándékozás szabályai

2015. október 30. - Nassyvic

Az ital a klasszikus(an általános) ajándékok férfi párja a nőknek szóló virágcsokor mellett, és éppen emiatt ellentmondásos érzelmekkel közelítünk felé. Van aki azt gondolja, hogy az ad italt ajándékba, aki nem tud mást kitalálni, és annak, akiről nem tud semmit. Természetesen ez – mint minden általánosítás – nem igaz, hiszen azzal a szándékkal is adhatunk italt, hogy a tisztelt és szeretett megajándékozott figyelmét felhívjuk egy ínyencségre, de az is jó ok lehet, hogy tudjuk, nagyon szeret valamit, amiből ímígyen sosincs elég otthon. 

shutterstock_322865063.jpg

Az ital-ajándékozással kapcsolatos illemszabályok

Italt ajándékozni mindenképpen illendő és szokásos. Az alapvető illemszabály úgy szól, hogy italt általában a férfiaknak veszünk ajándékba, kivéve, ha tudjuk, egy bizonyosféle italt a megajándékozandó hölgy nagyon szereti, vagy éppen gyűjti. Mindegyik felsorolt esetben, de különösen hölgyeknek történő ajándékozás esetén igyekezzünk célzatosan választani, azaz amennyire tudunk nézzünk/kérdezzünk utána, hogy milyen italt érdemes adnunk (melyik márkát szereti, mi az ami hiányzik a gyűjteményéből stb.)

Italt mindenféle eseményre adhatunk és gyakorlatilag mindenféle kapcsolatban. Éppúgy megajándékozhatjuk egy márkás borral az ügyfeleinket, mint ahogy karácsonyi ajándékként is megállja a helyét egy üveg whisky a családon belül. Az egyetlen lényeges szabály, hogy bizonyos érték-, illetve minőségi határ alá ne menjünk, mert az sértő lehet. Nagyon fontos azonban, hogy ha valaki absztinens vagy valamilyen betegségből adódóan nem ihat alkoholt, akkor véletlenül se adjunk neki italt ajándékba!

Az ital-ajándékozás körülményei

Ha barátokhoz ugrunk át egy vasárnapi vacsorára, gyakori, hogy a vendégek feladata az ital beszerzése, és erről akár előre egyeztethetnek is. Ugyanakkor, ha komolyabb rendezvényre megyünk – ahova esetleg nem csak mi vagyunk a meghívottak, illetve formális jellege van – természetesen nem lehet szó egyeztetésről, viszont ne is számítsunk arra, hogy a vendégeskedés során el fogjuk fogyasztani az ajándékba vitt italt. Ennek egyszerű oka van: az elkészült menühöz egészen biztosan előre megtervezték a hozzá illő italokat, és azok kerülnek felszolgálásra.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://idrinks.blog.hu/api/trackback/id/tr958036438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása