iDrinks

Az első kokalevél-likőr Magyarországon!

2015. október 18. - Nassyvic

Vannak ilyen „necces” italok, amelyeken az egyszeri halandó meglepődik, ha kereskedelmi forgalomban találkozik velük. Ilyen a pár évvel ezelőtt rehabilitált abszint, amelynek rejtélyes és dekadens imidzse a mai napig tartja magát, annak ellenére, hogy a tudomány nem tudott bizonyítani semmilyen hallucinogén vagy tudatmódosító hatást, amely az ital készítéséhez felhasznált gyógynövényeknek (fehérürömfű, édeskömény, angyalgyökér, veronikafű), illetve azok hatóanyagainak (tujon, fenkon) tulajdonítható.

shutterstock_234295765.jpg

Hasonló meghökkenést válthat ki a hazánkban először nálunk kapható kokalevél-likőr, az Agwa de Bolivia is. A kokalevél, amely a világszerte súlyos problémákat okozó kokain készítésének alapköve önmagában nem drog (úgy aránylanak egymáshoz, mint a mák az ópiumhoz), hanem gyógynövény. Természetesen a megfelelő eljárással adott összetevői feldúsíthatóak a kivonatban, és akkor valóban veszélyessé válhat a fogyasztás.

A kokalevél a bolíviai indiánok mindennapjainak része. A levelek rágcsálása révén elért hatás hasonlít a zöldtea-fogyasztás eredményéhez: élénkít, csökkenti az éhségérzetet, növeli a teherbírást. Jól tudjuk, hogy a Coca-cola elnevezésű, mára rendkívül népszerűvé vált üdítő a mai napig is tartalmazza a kokalevelek kivonatát, csak az eredeti recepthez képest töredék mennyiségben és a kokain (a benne található alkaloida) kivonása után.

A kokalevél likőr bolíviai kokalevelekből, de amsterdam-i üzemben készül. A kokacserje levelén kívül zöld teát, afrikai mentát, guaranát, ginzenget, levendulát és még számos más növényi összetevőt tartalmaz, tehát egy igazi, hamisítatlan gyógynövény-likőr. A fogyasztási élmény is ennek megfelelő: a jellegzetes gyomorkeserű-illat és fanyar ízvilág mellett, a háttérben mégis friss és uborkás jegyekkel, igazi különlegességet ígér. A friss vonalat erősíthetjük lime-mal, illetve a kesernyés ízvilág köré épített long-drinkkel vagy energiaitallal is tökéletes lehet az ízhatás. 

Természetesen semmilyen tudatmódosító hatástól és függőségtől nem kell tartanunk, hacsak a kiválóan komponált ízvilág nem „csavarja el a fejünket”. 

A bejegyzés trackback címe:

https://idrinks.blog.hu/api/trackback/id/tr837986791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása